2. Fejezet

*1 hét múlva*

-  Vége a sulinak el sem hiszem. – beszélgettünk Gabival meg Ádámmal, hogy mit is csinálnak a nyáron. Ádám valami szörf táborba megy 1 hónapig azt hiszem Gabi pedig csak néha néha valamerre. És én? Hátén valószínűleg apuhoz megyek… Amíg ezen gondolkoztam. Gabi megkérdezte, hogy nem-e jöhetne velem apuhoz. És én nagy vigyorral az arcomon mondtam neki,hogy persze! Amikor hazaértem fel is hívtam aput. Apu nagyon örült neki hogy Gabi is csatlakozik hozzánk.
*
- Apu megengedte! – ugrándoztam miközben telefonon beszéltem Gabival.
- Juhúúú! – hallatszott a vonal másik végéről. – Nekünk lesz a legjobb nyarunk! – vísítozott tovább.
- Vasárnap indulunk. Én megyek is pakolni! Sziia! – mondtam.
- Oké. Szióó. – és hallottam mielőtt kinyomja a telefont még visítozik örömében.
Vasárnap reggel az ébresztőórámra keltem. és már ki is pattant a szememből az álom. Mosolyogva ébredtem és vettem fel a piros répa nadrágomat ,egy felsőt, és hozzá az új fekete baba cipőmet. A hajamat laza két copfba fogtam a frufrumat pedig egy masnival elcsatoltam. És mentem is le anyuhoz. Miközben a lépcsőről mentem le, hallottam, hogy csöngetnek.
- Hagyd anyu! – mikor láttam hogy feláll a kanapéról – Majd én kinyitom.
- Rendben. – és egy lágy mosolyt küldött felém.
Szaladtam, hisz Gabi jött… Gondoltam amíg ki nem nyitottam az ajtót. Mert nem Gabi volt az hanem Dávid.
- Ki az kicsim? – hallottam anyu hangját.
- Senki.. Csak egy szórólapos…- nem akartam, hogy idejöjjön.
Kimentem és becsuktam az ajtót.
- Mit akarsz? – kérdeztem Dávidtól.
- Tisztázni akarom a dolgokat.
- Milyen dolgokat Dávid? Nincs mit tisztázni. – és már fordultam is meg de Dávid elkapta a csuklómat.
- Eressz el! – morogtam a fogaim között.
- Rendben! De hallgass meg.
 Forgattam a szemeim de végül kinyögtem.
- Rendben de fogd rövidre jön Gabi és megyünk apuhoz.
- Elutazol? – kérdezte.
- Igen. De kinyögnéd végre? – és karba tettem a kezem.
- Öhm. Ja. Persze. Szóval aznap este eléggé be voltam rúgva és Amanda is látta és persze azt is, hogy te jössz ki a mosdóból. Lesmárolt én meg nem egészen voltam magamnál szóval… De nem történt semmi más. Amikor hallottam hogy csapódik az ajtó akkor  el löktem Amandát és utánad rohantam… és onnantól már tudod…
Hallgattam.
- Semmi válasz? – kérdezte.
- Mit kéne mondanom? Mégis mit vársz? – kérdeztem és éreztem a szúró, forró könnyeket a szememben.
- Nem tudom. Csak valami reakció. – mondta.
És ekkor megláttam Gabit Dávid mögött kikerekedett szemekkel és azzal a “ez meg mit keres itt” nézésével.
- Menj el.
- De hát..
- Nem! Nincs de! Menj el! Hallod? – és kiabáltam már csurgó könnyekkel a szememben.
Megfordult és elment.
A könnyeim még mindig potyogtak... De magamban mindent végig gondoltam… Lenyugodtam megtöröltem a szememet.. Rámosolyogtam Gabira aki annak ellenére hogy visszamosolygott látta hogy kicsit még össze vagyok hullva…